2018 évi új törvények, az adózás rendjéről és az adóigazgatási rendtartásról!

loading…











2018 évi új törvények, az adózás rendjéről és az adóigazgatási rendtartásról!

Az Országgyűlés kedden új törvényeket hozott az adózás rendjéről és az adóigazgatási rendtartásról. A kabinet az újraszabályozással azt kívánja hangsúlyozni, hogy az adóhatóság ügyfélközpontú szolgáltatást nyújt, vagyis úgy segíti az adózókat kötelezettségeik teljesítésében, hogy a költségvetés bevételi érdekei ne sérüljenek.

A képviselők 124 igen szavazattal, 31 nem ellenében és 29 tartózkodás mellett támogatták a nemzetgazdasági miniszter adózás rendjéről szóló előterjesztését, az adóigazgatási módosításokat pedig 123 igen, 30 nem és 30 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá.

Az adózás rendjéről szóló új szabályok alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jelenlegi 2 ezer helyett a jövőben az 5 ezer forintot el nem érő késedelmi pótlékot nem írja elő.

Emellett egyszerűsödik a mulasztási bírság szabályozása és megszűnik néhány bírságtényállás, így például a háztartási alkalmazott bejelentésének elmulasztása, a jogszerűtlen adóelőleg mérséklése, a számlatartási kötelezettség megsértése és az üzletlezárást helyettesítő bírság.

Megszűnik továbbá az adószám-felfüggesztés intézménye is, mivel az egy nehezen kezelhető státuszt eredményezett, a csupán időhúzást célzó fellebbezések visszaszorítása érdekében pedig bevezetik a feltételes adóbírság kedvezményt. Utóbbi értelmében ha az adózó lemond az adóellenőrzés megállapításairól hozott határozat elleni fellebbezéséről és az esedékességig megfizeti az előírt adókülönbözetet, akkor mentesül a kiszabott bírság 50 százalékának megfizetése alól.

Az új törvény külön fejezetbe foglalja az adózóknak többségében már most elérhető, ám sok esetben nem ismert szolgáltatásokat. Emellett új szolgáltatásként jelenik meg a kezdő vállalkozások támogatása, ami egy 6 hónapos önkéntes részvételen alapuló mentorállási, szakmai támogatási időszakot jelent.

Az adóigazgatási rendtartás szintén megújított szabályai egyszerűsítik az ellenőrzések rendszerét, a korábbi hét típussal szemben ugyanis csak kettőt nevesít.

A jogkövetési vizsgálat keretében az adóhatóság ellenőrizheti, hogy az adózó eleget tett-e a törvényekben előírt egyes adminisztratív adókötelezettségeinek, adatokat gyűjthet, vizsgálhatja a gazdasági események valódiságát.

Emellett az adóellenőrzéssel az adóhatóság az adózó adómegállapítási, bevallási kötelezettségének teljesítését adónként, támogatásonként és időszakonként vizsgálja.

Kimondták azt is, hogy az adóellenőrzés időtartama nem haladhatja meg a 365 napot, míg a cégbejegyzésre nem kötelezett adózók tekintetében megmarad a hatályos törvény szerinti 180 napos maximális ellenőrzési határidő, ami csak abban az esetben léphető túl, ha az adózó az ellenőrzést akadályozza.

Változást jelent, hogy fellebbezéskor, illetve a fellebbezés alapján indult eljárásban nem lehet olyan új tényt állítani, illetve olyan új bizonyítékot előadni, amelyről a fellebbezésre jogosultnak az elsőfokú döntés meghozatala előtt tudomása volt, azonban azt az adóhatóság felhívása ellenére nem terjesztette elő.

A parlament a mostani döntésével egyszerűsítette az adózókkal történő kapcsolattartást is azzal, hogy teljes körűvé tette az elektronikus ügyintézés lehetőségét.

Forrás: kettoskonyveles.hu

RSS Enter Könyvelő Iroda – Könyvelő, Könyvelés, Adótanácsadás, Cégalapítás

Legutóbbi bejegyzések




loading…